Jézus Gyermekei évnyitója


jgy

Assisi Szent Ferenc napja a Jézus Gyermekeinél

Add, hogy ne engem szeressenek, hanem én szeressek,
mert akkor kap az ember, ha ad. (Assisi Szent Ferenc)
A nyári szünet után szeptember 30-án találkoztunk újra a gyerekekkel a plébánián. A programot sok gondolkodás, tervezgetés, beszélgetés után megterveztük, felépítettük. Legfőbb célunk, hogy szülők, gyermekek jól érezzék magukat a plébánia épületében, érezzék meg a közösség építő, segítő erejét az összetartozást. A program tervezésénél fontos volt, hogy személyesen, illetve az internet felhasználásával tudassuk, hogy ismét találkozót szervezünk.
Tematikánk, hogy minden korcsoport találja meg a neki tetsző tevékenységet, tudjon, legyen képes örömmel végezni a „feladatokat”, valamint színes, változatos tevékenységekkel töltsük el a napot. Szerencsére sok segítőnk van, akik lelkesen végzik a szolgálatot.
A témánk aktualitása Szent Ferenc napjához kötődött. A programot egy kis történettel kezdtük, amiben Szent Ferenc és a gubbio-i farkas szerepelt. Majd beszélgetés indult, és a gyerekek eldramatizálták a történetet.

 

jgyh

 

A dramatikus játék végén egy iskolás fiú mondta:
Jobb békességben, szeretetben élni, mint veszekedni.
A program találós kérdésekkel, majd „ Ki vagyok én?” játékkal, folytatódott. Nem hiányzott a közös éneklés, a sok változatos népi dalos játék sem. Minden összejövetelünkön a játékok mellett kiemelt hangsúlyt fektetünk a kézműveskedésre is. Az elkészült alkotásokat hazavihetik a gyerekek.
Jó volt látni, hogy a szülők éppúgy, mint a gyerekek bekapcsolódtak a játékokba. Ezen a délutánon a sok játék mellett a szülőkkel elmélyült beszélgetések is kialakultak. Meghallgattak és meghallgattuk egymást.
A nap végén jó érzéssel hagytuk el a plébániát.
Bárányné Buzássy Judit